Mudela Mercédesz

Gyógytornász - Manuálterapeuta

Gyógytornász diplomámat 2015-ben szereztem Kolozsváron a Babes-Bólyai Tudományegyetemen, majd ezt a tudást szerettem volna elmélyíteni, ezért tanulmányaimat Budapesten folytattam a Semmelweis Egyetemen, és 2018-ban kaptam meg az okleveles fizioterapeuta mesterdiplomámat. Ezt követően évekig dolgoztam magánegészségügyben, főként akut és krónikus mozgásszervi panaszok kezelésével, illetve sportsérülésekkel és prevencióval foglalkoztam. Az évek során a legnagyobb tapasztalatot a gerincet érintő problémák, illetve a térd-,boka-, és csípőrehabilitáció területen szereztem.

A gyógyítást mindig is az egyik legszebb és legösszetettebb szakmának tartottam. Ez, és a mozgás szeretete indított el a gyógytornász pályán, ami azóta is folyamatos kihívások elé állít, hiszen minden páciens egyedi, és ezzel együtt a megoldásokat is hozzájuk kell igazítani. A megfelelő terápiával képesek vagyunk visszaadni az embereknek az életminőségüket, az egészségüket, és a szabadságot, amit a fájdalom vagy mozgáskorlátozottság elvesz tőlük. Mivel ez egy folyamatosan fejlődő szakma, időről időre továbbképzéseken veszek részt, hogy megismerjem a legújabb elméleteket/ terápiás lehetőségeket, amivel később segíteni tudom a kezelések hatékonyságát.

Kezeléseim során a manuálterápiát és a funkcionális gyógytornát együttesen alkalmazom, annak érdekében, hogy a pácienseimmel együtt felállított célkitűzések eredményesek legyenek. Fontosnak tartom, hogy olyan bizalmi kapcsolatot tudjak pácienseimmel kialakítani, ahol a közös munka során végig támogatva érzi magát.

 

Tanulmányok:

2016-2018 Semmelweis Egyetem- Egészségtudományi kar - Fizioterápia mesterszak

2012-2015 Babes-Bólyai Tudományegyetem- Gyógytornász szakirány

 

Továbbképzések: 

  • Maitland Koncepció szerinti manuálterápia
  • 3D Scoliosis Terápia (Schroth terápia)

 

 

        

Csapatunk

Gyógytornászok

Mudela Mercédesz
Gyógytornász - Manuálterapeuta

Végh Anett
Gyógytornász - fizioterapeuta

Fejes Luca
Gyógytornász - Manuálterapeuta

Chován Dóra
Gyógytornász - Manuálterapeuta

Süle-Szigeti Atilla
Gyógytornász - Manuálterapeuta

Konkoly Anett
Gyógytornász - Manuálterapeuta

Jónás-Fejes Flóra
Gyógytornász - Manuálterapeuta

Szemerey Nóra
Gyógytornász - Manuálterapeuta

Masszőrök

Tóth Leona
Gyógymasszőr, Svédmasszőr, Kismama masszőr specialista

Jóni Dávid
Gyógy- és sportmasszőr

Szluka Cecília
Gyógymasszőr, Svédmasszőr

Varga Zoltán
Gyógy- és sportmasszőr

Egészségügyi asszisztensek

Farkas Éva Bettina
Egészségügyi asszisztens

Rappai Anna
Egészségügyi asszisztens