Maga a mozgás és az aktív kikapcsolódás egészen kisgyermek korom óta szerves része az életemnek, számos sportot űztem- és űzök jelenleg is. Emellett gimnáziumi tanulmányaim során különös érdeklődést mutattam a biológia, azon belül is az anatómia iránt, így amikor a pályaválasztásra került sor, tulajdonképpen adta magát a gyógytornász-fizioterapeuta szak, melyet a Pécsi Tudományegyetem Zalaegerszegi Képzési Központjában végeztem el.
Egyetemi képzésem során számos izgalmas lehetőséghez volt szerencsém, így bekapcsolódhattam az Országos Gerincgyógyászati Intézet, a Speciális Olimpiai Szövetség és a Nemzeti Kézilabda Akadémia életébe is, ahol értékes tudásra és tapasztalatra tehettem szert.
Diplomám megszerzését követően Budapest egyik hangulatos magánrendelőjében folytattam szakmai utamat, ahol mozgás-szervrendszeri problémák megelőzésével, illetve kezelésével foglalkoztam, mellette pedig aktívan tevékenykedem a Semmelweis Egyetem Fizioterápia MSc képzésén belül.
Célomat úgy tudnám legrövidebben összefoglalni, hogy magas színvonalú klinikai gondolkodásmóddal, a tudományos evidenciák követésével és a folyamatos önfejlesztéssel igyekszem a lehető legtöbbet tenni Mindenkiért, aki hozzám fordul, legyen szó akár megelőzésről, akár már kialakult mozgás-szervrendszeri panaszok kezeléséről.
Továbbképzések/tanfolyamok:
Mudela Mercédesz
Gyógytornász - Manuálterapeuta
Végh Anett
Gyógytornász - fizioterapeuta
Fejes Luca
Gyógytornász - Manuálterapeuta
Chován Dóra
Gyógytornász - Manuálterapeuta
Süle-Szigeti Atilla
Gyógytornász - Manuálterapeuta
Konkoly Anett
Gyógytornász - Manuálterapeuta
Jónás-Fejes Flóra
Gyógytornász - Manuálterapeuta
Szemerey Nóra
Gyógytornász - Manuálterapeuta
Tóth Leona
Gyógymasszőr, Svédmasszőr, Kismama masszőr specialista
Jóni Dávid
Gyógy- és sportmasszőr
Szluka Cecília
Gyógymasszőr, Svédmasszőr
Varga Zoltán
Gyógy- és sportmasszőr